A családtervezéssel, terhességgel, szüléssel és gyermekgondozással kapcsolatban a nő és a férfi szerepvállalása az utóbbi időkben lényeges változáson ment keresztül. Megváltozott a partnerkapcsolat hagyományos rendje. Ma már megdőlt az a tétel, hogy a szülés csak a nő princípiuma, egyre több férfi szeretne bekapcsolódni a szülés körüli eseményekbe.
A nő terhességének kezdetétől a férfiakban is érzelmi változások mennek végbe. Megkezdődik a gyermekük születésére való készülődés, az apává válás pszichés folyamata. Az elégedettség, a büszkeség érzése mellett pszichoszomatikus zavarok – félelem, szorongás – is jelentkezhetnek.
Ahol a házaspárok igénylik, a férfiak részvétele a különböző felkészítő tanfolyamokon ma már természetes. Az apák jelenléte a szülésnél a családdá válás folyamatát segíti. Hangsúlyoznunk kell, hogy csak azok az apák tudnak aktívan és eredményesen közreműködni feleségük szülésénél, akik részt vesznek a felkészítő programokon!
A házaspároknak, akik megfelelő pszichofizikális felkészítés után a terhesség örömeit, problémáit, felelősségét közösen vállalják, a szülés természetes, egész életen át meghatározó élménnyé válik. általános emberi értékeiket, hogy azokat mind eredményesebben bontakoztathassák ki gyermekük születésekor.
A foglalkozásokon való együttes részvétel a közel azonos időben szülő házaspároknak egy ismerkedési lehetőség is. Alkalmas a tapasztalatok, információk cseréjére, tartós barátságok kötésére. A kórházi tartózkodás alatt megkönnyíti az interperszonális kapcsolatok kialakítását, kedvező légkört teremt a szülészeti osztályon
A pszichoprofilaktikus felkészítő tanfolyamokon fontos, hogy csökkentsük a félelmet, a szorongást, az aggodalmat és a terhességgel, a szüléssel, a szoptatással kapcsolatban pozitív hozzáállást alakítsunk ki. A házaspárok felkészítésénél nemcsak a gyakorlatok, a különböző technikák maradéktalan megtanítása a cél. Lényeges, hogy minden egyénnek, párnak segítsünk felismerni saját kreatív képességeit, egyéniségüket
Lehetőség van a szülésre felkészítő tanfolyamokon való részvételre és az együttszülésre.
A szülésre felkészítő program a várandóssággal, szüléssel, gyermekágyas időszakkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudnivalókat tartalmazza.
A párok felkészítése kiscsoportos formában történik. A felkészítő foglakozásokra való jelentkezés önkéntes, ez azt a természetes szelekciót teszi lehetővé, hogy csak a valóban motivált párok jelentkezzenek.
A szülésre felkészítő tanfolyamra telefonon, online vagy személyesen lehet regisztrálni.
A foglakozásokon azonos terhességi korú várandósok jelennek meg partnereikkel vagy egyedül. Az első foglakozás időpontjáról e-mailben értesítjük a jelentkezőket, a további foglakozások időpontját az első találkozáskor egyeztetjük. A tanfolyam tematikáját, a terhestorna, a légző-és relaxációs gyakorlatok anyagát könyv formájában megkapják, ami az otthoni gyakorláshoz nyújt segítséget.
A foglakozásokat elméleti és gyakorlati órára bontjuk fel. Az első ún. elméleti órában kölcsönösen megismerkedünk a házaspárokkal. Bemutatjuk a tanfolyam tematikáját és célját, ez együttszülés jelentőségét. A beszélgetés során az együttszülés motivációs tényezőit ismertetjük, oly módon, hogy egyszerű érthető közlések formájában elmondjuk, hogy milyen fontos a partner/apa/férj jelenléte a szülőszobán. Az együttszülést általában a nők kezdeményezik, megerősítik a partnereiket abban, hogy igen is helyük van a szülőszobán, hiszen a születés pillanata egyben a család megszületése is. Elmondjuk milyen fontos a nő segítése, érzelmi támasz nyújtása, a szülési szituációban. A szülés együttes, közös megoldása erősíti kapcsolatukat. Bemutatjuk a születendő gyermekkel való érzelmi kapcsolat elmélyítésére szolgáló lehetőségeket a szülészeti osztályunkon. Orvosi indikáció alapján a szülés módja lehet tervezett császármetszés is. Azok az édesanyák, akik ily módon hozzák világra gyermeküket, még inkább tele vannak kérdésekkel, kétségekkel. A gyermekét váró nő akkor is anya lesz, ha nem hüvelyi úton hozza világra kisbabáját, érdemes hát ugyanúgy felkészülni. A gyakorlati órában gyógytornász segítségével a várandósság alatt végezhető tornagyakorlatok bemutatása, gyakorlása, illetve a relaxációs technikák, légző gyakorlatok lényegének ismertetésére van lehetőség.
A második találkozás során megkérjük a párokat, hogy írjanak fel egy szót, az első gondolatot, ami eszükbe jut a szülésről. Érdekes és változó érzelmi indíttatású szavak kerülnek fel a papírokra. Néhány példa, a többségük pozitív gondolatokat jegyez le, de vannak nagyon negatív érzelmek a szülés szó hallatán. A lejegyzett szavakból íme néhány: utazás, vízválasztó, találkozás, önismeret, katarzis, erő, élet, kimerültség, csoda, aranyóra, család, türelem, kezdet és vég, izgalom, félelem, várakozás, beteljesülés, szeretet, együtt, szabadság, fájdalom, bizonytalanság, ismeretlen, megaláztatás, hullámok, kínszenvedés, segítség, életveszély, halálfélelem, könnyek, eufória, háborítatlanság, bizalom, belső erő, őserő, boldogság. Lélektől – lélekig ható pillantok ezek, miközben ezeket a csoportnak visszaolvassuk. Nekünk, szakembereknek ilyenkor az a feladatunk, hogy a résztvevők félelmeinek oldásával, tudatos felkészítéssel kialakuljon egy olyan ősbizalom, önmagukba vetet hit, ami hozzásegíti önöket a szülés élményének pozitív megéléséhez. Fontosnak tartjuk, hogy a második foglakozáson a szüléssel kapcsolatos félelmeikről beszélgessünk. Az ismételten szülő várandósokat megkérjük, mondják el tapasztalataikat, élményeiket. Az először szülő édesanyákat pedig arra kérjük, meséljenek a szülési fájdalommal kapcsolatos elképzeléseikről. Hiszünk abban, hogy ha minél több információja van a pároknak a várandósságról, szülésről, gyermekágyas időszakról, azzal félelmeik jelentős mértékben csökkenthetők, így a félelem – feszültség – fájdalom kóros öngerjesztő köre mérsékelhető. Ez a pszichoprofilaxis, mi ebben hiszünk, nem a fájdalomcsillapításban. Az ismeretátadás ezen a foglakozáson anatómiai ismereteket, a várandósság alatti élettani változásokat, a szülés megindulásának jeleit, a szülés szakaszainak ismertetését tartalmazza. A gyakorlati foglakozáson ismét terhestorna gyakorlására nyílik lehetőség, amely magában foglalja a tartásjavítás, helyes testtarás, hasizom-, csípő-, gátizom gyakorlatok, keringést javító gyakorlatokat. A gyakorlat végén a kismamák a legjobban az ellazító légzéstechnikákat és a relaxációt kedvelik.
Bemutatjuk a pároknak, hogy mi a helyes magatartás a szülőszobán, hogyan tudják méltósággal megélni és végig vinni a vajúdás folyamatát. Elmondjuk, hogy lehetőségük van szabadon megválasztani testhelyzetüket a vajúdás során. Szorgalmazzuk a függőleges ún. vertikális testhelyzetben való vajúdást. Fontos a vajúdás dinamizmusában, ha aktívan sétálgatnak a vajúdás alatt, kihasználva a gravitáció jótékony hatását. Természetesen, ha elfáradnak, lepihenhetnek az öt pozícióban állítható szülőágyakra és kipróbálhatják a labdákat is, amely tehermentesíti az alsó végtagokat, de a függőleges testhelyzet így is megmarad. Még egyszer átismételjük a légző- és relaxációs gyakorlatok jelentőségét. A gyakorlati foglakozáson jógagyakorlatok elsajátítására van lehetőség „Birthlight” jógaoktató vezetésével. A kismama jóga az Astanga – jóga gyakorlatok egyszerűsített, kismamák számára is végezhető gyakorlatait foglalja magában. A kismamákat elvarázsolja az a nyugalom, amely a jóga órákat jellemzi. Szívesen próbálgatják az ászanák pozícióit és a vajúdás során alkalmazható ellazulást segítő technikákat. Megismerkednek gátizom erősítő gyakorlatokkal, keringést javító gyakorlatokkal, amelyek felkészítik a szervezetet a megterhelésre. Sor kerül a kombinált légzés, préselő légzés tanítására és végül a pihenő testhelyzetek bemutatására. A jógaoktató segítségével pozitív megerősítő gondolatokat ún. „szankalpákat” fogalmaznak meg, amely segít a tudatos szellemi felkészülésben. A gyakorlati óra végén a kismamák kedvence, a relaxáció zárja ismét a foglalkozást.
Ez a foglakozás a gyermekágyas időszakról szól. Felvilágosítjuk a leendő szülőket mi vár rájuk a kórházban és otthon. Csecsemős nővér segítségével bemutatjuk a helyes újszülött ellátást, szoptatási technikákat és pozíciókat. Bemutatjuk az osztályunkon jól működő 24 órás Rooming-in rendszert és működését. Elmondjuk mit jelent az igényszerinti szoptatás és milyen fontos az anyatejes táplálás a babák életében. Beszélgetünk arról is hol az újszülött helye a családban. A gyakorlati foglalkozás relaxációs gyakorlatok keretében anya-magzat-apa kapcsolat elmélyítése. Az anya és a magzat közötti kommunikációról a nyugati kultúrában Freud jegyezte fel elsőként, hogy a korai életévek eseményei hatással vannak a későbbiekre. Ő még úgy vélte, hogy a magzat tudat, érzékelés és érzelem nélküli lény. Mára bebizonyosodott, hogy a terhesség második harmadában már minden érzékszerv működik, sőt, az érzékszervek fejlődési sorrendje is ismert. Az anya-gyermek közötti kapcsolat kiemelkedő fontosságú, a korai kapcsolati élmények, tapasztalatok egész életre kihatnak, mintául szolgálnak minden későbbi társas kapcsolatnak, befolyásolják, hogyan éljük meg önmagunkat, és a világot. A foglalkozások során a szüléssel, szoptatással kapcsolatos félelmek feloldása a cél, hiszen a szülés és a szoptatás ősi kódja minden nőben benne van, mint velünk született képesség, amely nem a kiváltságosoké.
Az anya-magzat-apa kapcsolat segít a szülők és a magzat közötti mély, minőségi és kölcsönös kapcsolat, kötődés kialakításában. Azoknak a 12. hetet betöltött várandósoknak ajánljuk az alkalmazását, gyakorlását, akik nagyon félnek a szüléstől. A kapcsolatfelvétel egy stimulációs program annak érdekében, hogy az anya feltételek és félelmek nélkül el tudja fogadni gyermekét, mert azok a gyerekek, akiket elfogadnak olyannak, amilyenek, sokkal magabiztosabbak az átlagosnál, és jobban bíznak magukban. A relaxációs, légző- és vizualizációs gyakorlatok módszere segít a kismamának a feszültségek, szorongások traumák kezelésében, és abban, hogy a várandósság és a szülés pozitív élmény legyen. A komplikációmentes szülés kulcsa az, hogy a várandós testileg és lelkileg is felkészüljön a szülés és az anyaság folyamatára, a kismama rábízhatja magát a saját testére, hiszen a szülés képessége minden nőben kódolva van, önbizalom és a segítők felé vetített ősbizalom a kulcsa, hogy csodálatos szülésélményben legyen részük. Ha úgy tekintünk a szülésre, mint olyan eseményre, amely komoly fizikai és lelki megpróbáltatást jelent, talán nem túlzás az olimpiához hasonlítani. A sportolók már hónapokkal, évekkel korábban megkezdik a felkészülést a nagy napra.
Terhestomával elérhető a leginkább igénybevett izomcsoportok megfelelő fejlesztése, erősítése, valamint a testarányok változásának elfogadása is kedvezővé tehető. A torna segíti a mozgáskoordináció kialakítását, a fizikális kondíció fenntartását. A szülésnél fontos izomcsoportok a rendszeres, tudatos működtetéssel rugalmasabbá válnak, ezáltal a szülés könnyebb és gyorsabb lesz.
A gyakorlatok révén a szervezet a különböző megterhelésekkel szemben
jobban tolerálja a szülőszobai megterheléseket. A rendszeres gyakorlás erősíti az akaratot. A terhesség és a szülés alatt végbemenő testi változások tudatosítása önbizalmat ad, a szülés élményének elmélyítéséhez vezet.
A szülésnél sokszor megfigyelhetjük, hogy kontrakciók alatt a légzés kapkodóvá, rendszertelenné válik. Előfordul az is, hogy a vajúdók izmaikat görcsösen megfeszítve légzésüket visszatartják. A szülés alatt alkalmazott légzőgyakorlatok a tudatosan végzett helyes légzésre ösztönöznek. Segítségükkel mindvégig biztosíthatjuk a szervezet megfelelő oxigén- ellátását. A helyes légzés a lazító testhelyzetek egyidejű alkalmazásával hozzájárul az izomrelaxációhoz. Megvédi az anyát a testi, lelki kimerüléstől, és megfelelő anyagcserét biztosít, ami alapfeltétele a zavartalan szülésnek. A szülés alatt légzőgyakorlatok végzése csak egy lehetőség a szülő nő számára. Nem szükséges minden méhösszehúzódás idején alkalmazni, csak akkor, ha úgy érzi, hogy szüksége van valamilyen módszerre ahhoz, hogy fájdalmain uralkodni tudjon. Fontos, hogy a szülő nő a kontrakciókra összpontosítva, azzal szoros összhangban alkalmazza a különböző légzési technikákat.
Célszerű néhány általános érvényű szabályt betartani:
Tapasztalataink szerint az alábbi légzőgyakorlatok könnyen elsajátíthatók és jó hatásfokkal alkalmazhatók a szülésnél:
A várandósok közül van aki szülésitervvel érkezik a szülőszobára. A leendő szülők számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy „szülési tervet” készítsenek, mely tartalmazhatja a szülésére és a szülés utáni időszakra vonatkozó egyéni elképzeléseiket, majd lehetővé kell tenni ennek megbeszélését, illetve segíteni kell a lehető legtökéletesebb megvalósítását – figyelembe véve a szülés helyszínének lehetőségeit. A szülési tervet a kismama önállóan, a védőnő, vagy a szülés körül, illetve azt követő időszakban segítő szakemberek (szülészorvos, szülésznő, gyermekgyógyász, csecsemőgondozó nővér) segítségével készítheti el, az apa/partner bevonásával. A szülési terv elkészítése lehetővé teszi azt, hogy az anya és apa végig gondolja, miként szeretné megélni az újszülött világra jövetelét, az elkészült terv szakemberekkel történő megbeszélése pedig a szülés körüli időszakban ellátást végző személyzetnek nyújt tájékoztatást a kismama igényeiről. Ennek során azonban a várandóst fel kell készíteni arra is, hogy egy komplikációmentes szülésnek induló folyamatban is előfordulhat előre nem látható esemény (gyengülő szívhang, a méhösszehúzódások minőségének változása stb.), amikor az anya, vagy a magzat érdekében a tervtől el kell térni.
A tervben az alábbi kérdésekre érdemes kitérni: